Sport és Zene Blog

A Miami Heat 2-3-as zóna védekezése

2020. január 15. - Bamtaab

image.jpg

A Heat LeBron James 2014-es távozása óta nem kezdte ilyen jól az idényt, és lassan kijelenthetjük, hogy a fiatal gárda már most, egy fél idény alatt kinőtt a szimpatikus feelgood csapat szerepből. Habár a nagyszerű szezoneleji védekezésből nem sokat látunk jelenleg (december végére egészen a középmezőnybe csúszott vissza a Heat a védekezési hatékonyságot tekintve), a szoros meccsek megnyerésével és a masszív 27-12-es győzelmi mutatóval a csapat abszolút megvetette a lábát a keleti élbolyban. Adebayo szintlépése, Jimmy Butler vezérszerepe, vagy a támadójáték drasztikus feljavulása (a tavalyi 26. helyről / 106.7 OffRTG --> idén a 8. helyen / 110.9 OffRTG) mind megérne pár gondolatot, azonban most inkább a Miami védekezésének egyik érdekességét, a 2-3-as zóna védekezést szeretném megvizsgálni.   

A modern NBA labdajáratásra és kinti dobásokra épülő, space and pace korában a zónázás nem nevezhető a leghatékonyabb vagy legkedveltebb védekezési formának. Agilis betörésekkel és gyors passzokkal viszonylag könnyedén üres dobóhelyzetetek alakíthat ki a támadó csapat, majd ezek értékesítése a mérkőzés legkönnyebb pontjait eredményezheti számukra. Ennek ellenére bizonyos helyzetekben a mai napig hasznos lehet ez a fajta védekezési struktúra, hiszen teljesen felboríthatja a mérkőzés addigi menetét, illetve a támadó együttes jól bejáratott szisztémáját. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Miami Heat idén is élen jár a 2-3-as zóna használatának gyakoriságát, illetve hatékonyságát tekintve, hiszen Spoelstra mester nem szívbajos akár huzamosabb ideig is “zónában” hagyni játékosait, kizökkentve ezzel a mérkőzés ritmusából az ellenfél támadóit (Philadelphia 76ers), vagy vállalhatatlan dobóformába kergetni azokat (Toronto Raptors).

Míg a Sixers elleni idei első (vesztes) mérkőzésen mindössze egyetlen egy támadásnál alkalmazta ezt a védekezést, addig a december végi 108-104-re megnyert visszavágón már a mérkőzés 40%-ban zónázott a Heat. Általában ennek a struktúrának az elsődleges célja, hogy a passzsávok lezárásával a kis USG%-kal rendelkező játékosokat is döntési helyzetbe hozza, így nem meglepő, hogy a támadás sokszor lelassul, esetlenné válik. Azonban a Sixers ellen a fő szempont az, hogy minél jobban hatástalanítsák Embiid testi fölényét a festékben, illetve megnehezítsék a labda eljuttatását a kameruni óriáshoz.

Ez rendre sikerült is, hiszen mire Embiid megkapja a labdát, már kevesebb mint nyolc másodperc maradt az órán, és három Heat játékossal kell egyszerre megküzdenie, távol a gyűrűtől, aminek egy gyenge fadeaway dobás a vége.

A zónázás sokszor felborítja az ellenfél jól bejáratott támadó arzenálját, olyan játékosokat is döntéshelyzetbe hoz, akik nincsenek ehhez hozzászokva, és még ha egy jó dobóhelyzetet is sikerül a támadás végén kialakítani, az odáig vezető út teljesen kibillenti az ellenfelet a komfortzónájából.

A Heat rotációjának egyik fő jellegzetessége, hogy hajszálpontosan segítenek be egymásnak a perimétert és a festéket védő szélsők. Amikor az ellenfél játékosa a szélen kapja meg a labdát, akkor a hátsó szélső védő először felveszi ezt az embert, majd amikor a hátvéd megérkezik, fokozatosan visszazár.

A triplavonalon álló VanFleet-re először Herro érkezik besegíteni, majd amikor Butler felveszi az emberét, Herro a passzsáv lezárásával hátrálni kezd és visszarendeződik az alapvonal felé. Ezekkel az egyszerűnek tűnő, ám tökéletesen kivitelezett besegítésekkel akadályozza meg a Miami, hogy könnyű hárompontosakat dobáljon az ellenfél. Sőt, a bedobások után is hatékonyon használja a Heat a zónázást, hiszen ebben a felállásban szinte minden védőjátékos a festék közelében helyezkedik el, így elveszik az előre felrajzolt könnyű kosarak lehetőségét.

Habár az Heat periméter játékosai nem sűrűn akadnak fenn zónázás közben az elzárásokon, a megfelelő helyen kivitelezett pick-and-roll játékok esetében igen nehéz helyzetbe kerül a periméter védő, hiszen gyors döntést kell hoznia: a labdavezető játékosra segít be vagy a triplavonalon álló csapattársra. Bárhogy is dönt, vagy egy üres hárompontos vagy egy szabad út nyílik a gyűrű felé. A Miami zónázása közben megfigyelhető, hogy a betörések után rendre besegít a saroktriplát védő szélső, (azzal számolnak, hogy elég atletikusak és gyorsak a visszazáráshoz) így egy pontos passzal könnyű, üres triplahelyzet alakul ki, amit jó százalékkal ki is használnak az ellenfelek. A Sixers nem tudta időben feltörni ezt a védekezést, így mire Simmons és Embiid elkezdtek hatékony figurákat játszani a felállt 2-3 ellen, addigra már nem volt elég idő visszatérni a meccsbe. Ezzel szemben a Raptors a saját, botrányosan rossz dobóformájával tartotta zónában a Heat-et szinte az egész mérkőzésen, miután képtelenek voltak kintről a gyűrűbe találni (6/42 triplából, ami 14,3 3P%-nak felel meg)

heatzonetoronto2_2.png

A 2-3-as zóna védekezés soha nem lesz az NBA elsődleges védekezési formája, de hatékony és pontos alkalmazása megtörheti az ellenfél támadásának lendületét, valamint ritmusát. Rangadókon, mint például a Sixers és a Raptors ellen, természetesen már az alapszakasz mérkőzéseknek is nagy tétje van, azonban nem lenne meglepő, ha a Miami a playoffban is elővenné hosszabb vagy rövidebb időre a zónázást. A rájátszásban már minden labdabirtoklásnak és pontnak óriási jelentősége van, így akár egy pár sikeresen levédekezett akció jelentheti a különbséget győzelem és vereség között. 

A bejegyzés trackback címe:

https://champs-breakfast.blog.hu/api/trackback/id/tr3415408680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.