A Westbrook-jelenség már több mint egy évtizede osztja meg a közvéleményt, a szurkolókat, illetve a kosárlabda szakértőket. Foglalkozunk vele, mert nem értjük teljesen az embert, nem láttunk még ilyet, nem tudjuk, hova kell őt tenni, hogy kell ezt az egész helyzetet kezelni. Kicsit olyan, mint a fékezhetetlen és elnyomott tudatalattink, a kosárlabda ID, ami felett az advanced statisztikák és a tények próbálnak uralkodni, mint az ego és a szuperego. Westbrook nem csak egy két lábon járó tripla-dupla, hanem egy megtestesült ellentmondás is, akiről mindenkinek megvan a véleménye. Lehengerlő és frusztráló az egész lénye: minden gyűrűszaggató zsákolás utáni extázisra jut egy kijózanító, emberről eleresztett tégla, a magával ragadó győzni akarás pedig olykor buta hibákkal és rossz döntésekkel van kikövezve. A mindenkori társak még a leghangosabb kritikák és a legkomolyabb usage rate (40.1 USG% !!!) idején is egy emberként állnak ki mellette, hiszen a falon is átmegy a csapatért.
Ki ne akarna ilyen emberrel játszani?
Azonban a tények valamelyest mást mutatnak, hiszen a klasszis játékosok, mint Durant vagy George inkább más csapatot választottak az évek során, míg az egykori kiegészítő személyzet, mint például Oladipo és Sabonis karrierje pedig csak Oklahomán túl, Westbrook-tól távol tudott kivirágozni.
Bármilyen videó vagy előbányászott statisztika nélkül az első Westy-emlék, ami eszembe jut, az a Denver Nuggets elleni (majdnem) szezonzáró 2017-ből: 50 pont, 10 gólpassz,16 lepattanó, egy hihetetlen utolsó pillanatban eleresztett győztes dobás, valamint egy megdönthetetlennek tűnő tripla-dupla rekord. Ott van, látod, de nem hiszed el. Mégis, a játékát nézve, legyen az akármennyire domináns és elsöprő, könnyen az az érzése támad az embernek, hogy ha holnap kijönnének ugyanígy a csapatok a pályára, simán benne lenne, hogy Westbrook nem ezt az emberfeletti teljesítményt, hanem egy hatalmas betlit pakolna az asztalra, ahogy azt tette egyébként az ezt megelőző mérkőzésen a Suns ellen 6/25 mezőny mutatóval és 8 eladott labdával. Soha nem tudhatod, hogy sikerül-e pályán tartania a folyamatosan pörgő turbómotort vagy már az első kanyarban a falnak csapódik; épp ettől borzasztóan emberi, ugyanakkor bosszantó is.
Egyszerűnek tűnik ezt az ellentmondást a “Good Russ vs. Bad Russ” alteregókkal leírni, azonban az igazság ennél sokkal kevésbé lírai: a Houston Rockets egyetlen egy játékost kap majd Harden mellé az idei edzőtábor kezdetén annak minden erősségével, gyengeségével és hát nagyon nem mellesleg a 200 millió dolláros szerződéssel együtt. Legyünk őszinték, nincs olyan univerzum, ahol 2019-ben a Harden-Westbrook kettős működő párosításnak hangzik. Morey minden bizonnyal tudja ezt nagyon jól, és az utolsó telefonhívás után, amikor az üzletet megkötötték, senki nem bontott pezsgőt vagy ugrott a másik nyakába, a szoba csendjét csak D’Antoni mester újonnan visszanövesztett bajusza alatti szuszogása törte meg. A világ két leglabdaigényesebb játékosát egymás mellé tenni, ráadásul úgy, hogy egyikük botrányosan rossz kinti dobó és szembe megy mindennel, amit a Rockets jelenlegi játékstílusa (aka hatékonyság mindenek felett) képvisel, minimum kérdéses. Beszélhetünk még Westbrook labdanélküli játékáról, ami olyan, mint Columbo felesége, mindenki hallott már róla, de senki nem látta, vagy arról, hogy védekezésben mindkét sztárt jobbára az ellenfél támadásban limitált játékosain kell bújtatni. Kérdés tehát bőven van a jövőt illetően, de ha valamiben bízhat a Rockets, akkor az az, hogy náluk játszik a világ tizenöt legjobb játékosából kettő, és hogy a tehetségük mellett elég önfeláldozást, illetve flexibilitást mutatnak majd a közös cél elérése érdekében.
Kereshetjük a jelzőket, de amit Westbrook idén hátrahagy Oklahomában, azt nem lehet egy cikkben összefoglalni vagy leírni. Beszélhetünk az összes pályán szerzett emlékről, a Heat elleni ‘12-es nagydöntőben 23 évesen dobott 43 pontjáról, az arccsont törés utáni maszkban játszott mérkőzésről, a karrierjét meghatározó 2016/17-es revenge szezonjáról, az extravagáns ruhákról, a Beverly, a Durant, meg az egész média csörtéről, a “Next question” interjúkról, vagy a tragikus hirtelenséggel elhunyt Nipsey Hussle emlékére ajánlott idei 20-21-20-as mérkőzéséről, és elképesztő belegondolni, hogy milyen gyorsan elrepült ez a tizenegy év. Az OKC-nél mindig érezhető volt egy rendezetlen hierarchia, ám talán most, hogy az egykori nagyreményű csapatból már senki sincs a klubnál, visszatekintve tisztább képet kapunk a csapaton belüli viszonyokról: a Thunder legjobb játékosa Kevin Durant volt, a város ikonja és legnépszerűbb sportolója pedig Russell Westbrook. Az új évtizedre fordulva Sam Prestinek most lehetősége van arra, hogy a rengeteg asset-ből és pickből felépítsen egy új fiatal gárdát, amely talán beteljesítheti azt a potenciált, amit az előző generáció kihagyott, immár a 2020-as években.
